Az ablakpárkányra kuporodtam,
S mélázva néztem a sötét eget.
A csillagokat lassan számoltam,
Történetek rajzolódtak elém,
Bús meséket regélt az éjszaka.
Hűs szellővel fájdalom szállt felém.
Hullócsillag csillant a távolban,
Megbabonázva követtem útját.
Pokol-mélyre süllyedtem gyászomban.
Őt az éjjel lökte ki magából,
Engem a sors taszított ide ki.
Nincs, aki kirántson a magányból.
Határperemre ért az életem.
Dönthetek: leugrok a párkányról
Vagy nem szól többé senki énvelem,
S megvárom, hogy a párkány vessen le,
Mint az éj mesélte bús regékben.
A sors a boldogságom elvette.
Bárcsak az éj én magam lehetnék…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése