Virultak már a bokrok s fák,
Vidáman perzselt a napfény,
Tücskök örömük danolták.
Nem láttam én a távolban
Viharfelhőket az égen;
Hittem örömben és jóban.
Azután az ég rám szakadt,
Kopogott jég a betonon,
Mint mikor vérszomjas, szakadt
Fenevad dörömböl nekem.
Váratlan omlott le váram.
Könny fátyolozta el szemem.
Jég pusztított el minden fát
És bokrot és rózsalugast.
A világ meg önön magát.
Engem összetört, megsebzett.
Kiszakított szép kertemből,
S a magány-űrbe kivetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése