Szürke égen fekete felhők
Bizonyítják borús bensőm
Rossz hangulatát a magányomban,
Mikor az őszi nappalokban
Is csak depresszióm a hű társam,
De ő végig követ világban,
Gyöngeségben, búban, magányban.
Hol rontottam el, hogy ilyennek,
Fáradt, különálló gyereknek
Születtem tűrni a fájdalmat?
Mért nem tudok élni a mának?
Számomra marad a bús élet…
Én már nem remélek, csak félek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése